A reneszánsz elme örök ragyogása

A politikai, tudományos és kulturális közbeszédből ma fájóan hiányoznak a reneszánsz elmék, pedig szükség lenne rájuk. Ahogy korábbi könyvem, a Nonkonform oldalain kifejtettem: a minden korábbinál összetettebb világ megértésében (legalábbis értelmezésében) a generalisták előnnyel indulnak a specialistákhoz képest – hiába erőlteti utóbbit a 19. században kialakult modern egyetem és karrierideál. Ezért nyújtanak időszerű inspirációt az olyan személyiségek életrajzai, mint Neumann János vagy a nálunk kevéssé ismert Jacob Bronowski.

Bronowski zsidó családban született a 20. század eleji Łódźban. Az első világháború idején szeretteivel előbb Németországba, majd Nagy-Britanniába költözött, ahol évfolyamelsőként végzett a Cambridge-i Egyetem matematika szakán. A második világégés alatt – miközben irodalmi folyóiratot szerkesztett és verseket írt – a brit hadsereg alkalmazta: úttörő szerepet játszott a hadműveletek matematikai modellezésében, növelve a szövetséges bombázások hatékonyságát. 1945 után barátjával, Szilárd Leóval együtt a biológia felé fordult: szerette volna jobban megérteni az erőszak természetét. A hetvenes évek elején a BBC műsorszerkesztője, bizonyos David Attenborough egy ismeretterjesztő sorozat készítésével bízta meg. A The Ascent of Man (az ember felemelkedése) a műfaj igazodási pontja lett. Rendkívüli tudása és személyisége a populáris kultúrában is méltó lenyomatot hagyott: a Monty Python Repülő Cirkuszában csak úgy hivatkoztak rá, mint az emberre, aki „mindent tud”.